Megvalósult projektek 2023-ban
Nehéz lett volna 2023-ban felülmúlnunk az utóbbi évek neves gigaprojektjeinek visszhangját, mint a MOL Campus, Magyar Zene Háza, Telekom Székház, vagy a kecskeméti Neumann János Egyetem hatalmas építőipari projektjei, azonban idén sem unatkoztunk. A legnagyobb kihívást és tervezői kreativitást igénylő nagylamellás projektek mellett, idén a teraszárnyékolók tervezéséből is bőven kivettük a részünk.
A teraszárnyékolók körében 2023-ban a napvitorlák voltak a legnépszerűbbek, melyek több szerkezetből álló kompozíciót alkotva nemcsak funkcionális, hanem látványos elemeivé váltak a Vác Városi Uszoda és Strand, valamint a győri Élménypark és Gyógyfürdő kültéri medencéinek. Nemcsak a vízparton és strandokon volt népszerű megoldás a napvitorla, a Budapesti Corvinus Egyetem Ménesi úton épült új Campusa teraszaira is Krüllung napvitorlák kerültek.
A pergolák is népszerűek voltak idén. Sárváron egy hotel fedett-nyitott terét képező, az étteremhez kapcsolódó épületszerkezetbe integrált pergolát telepítettünk egyedi, hangulatos lámpatestekkel. Bízunk benne, hogy mostanra a berendezett tér a vendégek kedvelt időtöltési helyévé alakult.
Néhány budapesti családi ház teraszára is Krüllung pergola került, melyeket mérnökeink egyedileg, a helyszín sajátosságaihoz illesztve terveztek meg.
A lamellás árnyékolók alkalmazása elsősorban tetősíkban volt népszerű. A tető-, vagy a homlokzat burkolattal azonos színű, anyagú vagy struktúrájú árnyékolószerkezet idén több projekt esetében is kedvelt megoldás volt. Az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkán álló műemléki lakóépület (A47), a Karsai-palota felújítása során a tetőtér utcafront felőli üvegeit fix, kerámia lamellás mezők árnyékolják, melyet azonos anyagú, motoros mozgatású lamellás mezők tagolnak. A belső udvar felé eső tetőtéri üvegeket nagyméretű, külső téri, sínes megvezetésű rolókkal árnyékoltuk.
A korábbi évekhez hasonlóan, idén az algyői Bóbita Bölcsőde és Biatorbágy új szakgimnáziumánál született, az edukációban kedvelt, sokszínű nagylamellás megoldás.
Szántódon a homlokzatburkolat síkjába integrált, harmonikaszerűen gyűjthető zsalutáblás árnyékolót telepítettünk. A perforált táblás szerkezet megőrzi az épület külső homogenitását.
Díjazott épületek Krüllung árnyékolókkal 2023-ban
Ahogy a korábbi években, idén is összegyűjtöttük azokat a munkáinkat, melyek a szakmai közösséget is megihlették és díjazásban részesültek. Építőipari Nívódíjban részesült az A47 megújult épülete többlakásos lakóépület kategóriában. A műemléki védettség alatt álló Karsai-palota a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton is a lakóépület kategória győztese lett. Az épület bemutatása az Építészfórumon olvasható.
A MOL Campus toronyépülete ismét neves címeket zsebelt be. Az A47-hez hasonlóan Építőipari Nívódíjban részesült, középület / irodaház kategóriában, valamint a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton is középület kategória győztese lett. A Sopron Múzeumnegyed névre keresztelt, Sopron Főterén eddig önállóan múzeumként működő, összekapcsolt épületlánc, komplex múzeumi egységet alkot. A korábban önálló múzeumként működő Tábornok-ház üvegtetővel fedett belső udvari fogadóterében 5 db nagyméretű – 15 m fesztávú – ellenhúzott, feszített textil árnyékoló gondoskodik a hő- és fényvédelemről. Az épület a városi léptékű kategória győztese lett a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton, valamint Építőipari Nívódíjban részesült műemlék-helyreállítás és rehabilitáció kategóriában. Ipari és energetikai építmény /K+F/ kategóriában zsebelt be ugyancsak Építőipari Nívódíjat a 2643 Irodaépület , ahol a több ütemben elkészült épületblokkok tetőteraszainak és kerti közösségi tereinek árnyékolását összesen 3×3 db különleges napernyő és 21 db különböző módon összekapcsolt, egyedileg tervezett napvitorla oldja meg. A 2023-as Építőipari Nívódíj nyertes projektjeiről bővebben itt, a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat nyerteseiről pedig itt tájékozódhat.
Szakmai események a Krüllungnál
2023-ban ismét megrendezésre került a BAU, a világ vezető építőipari anyagainak és rendszereinek szakkiállítása. A Messe Müncheni kiállítási központban április 17-22 között mintegy 190 000 látogató tájékozódhatott a 49 kiállító ország innovációiról és legfrissebb trendjeiről. A neves szakmai eseményen csapatunk is részt vett. Idén egy új tematikus előadással bővült repertoárunk. A Múzeumi Állományvédelmi Bizottság felkérésére készített Megelőző műtárgyvédelem a múzeumokban – Fényvédelmi megoldások c. anyagunkat az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban tartotta meg Gosztonyi Miklós, a Krüllung Árnyékolástechnika Kft ügyvezetője. Az új témájú, műtárgyvédelmi előadás mellett természetesen a minden évben megújuló tartalommal bővelkedő árnyékolástechnikai előadását is megtartotta ügyvezetőnk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnök karán.2023-ban építészként és a vitorlássport szerelmeseként is jelen volt Gosztonyi Miklós ügyvezetőnk a tizenhatodik alkalommal Balatonlellén megrendezett Építész Regattán. Az esemény részletes beszámolóját az Építész Regatta honlapján lehet elolvasni.
Már XIX. alkalommal került megrendezésre november 10-én a Média Építészeti Díja gála, ahol 2023 legkiemelkedőbb építészeti alkotásait díjazta a vezető magyar sajtó képviselőiből álló zsűri. A hazai tervezők, építészek, belsőépítészek, egyetemi hallgatók munkáját támogató partnerek között, idén a Krüllung színei is megmutatkoztak.
A Krüllung csapatépítők gyöngyszemei
Idén nagy erőket fektettünk belső közösségünk erősítésére is. A minden évben több alkalommal megrendezett közös, tematikus reggeliket idén magültető workshoppal bővítettük, ahol a kertészkedni szeretők kamatoztathatták tudásukat. Nyáron születésnapi kertipartit rendeztünk Szentendrén, melyet a “családi juniálisra” keresztelt nagycsaládos rendezvény követett. Ősszel ismét egy kertyparti keretében főztük meg a szintén hagyományörző jelleggel bíró Krüllung lecsót.
A Krüllung Irodaház már több éve decemberben visszatérő vendégei a gyerekek, akik idén is nagy lelkesedéssel, dalokkal és versekkel, hangszeres előadással várták a Mikulást, aki manójával és bőséges ajándékkal érkezett meg. A mikulásváró nagycsaládos esemény mellett, idén Esztergomba látogattunk, s itt tartottuk évvégi záró eseményünket, ahol a várost csapatépítő játékok közepette fedeztük föl, majd minden szakterület egy prezentáció keretében ismertette 2023 eseményeit.