Idén különleges mérföldkőhöz érkeztünk: a Krüllung 30 éves lett. Az elmúlt három évtized során a cég működését folyamatos fejlődés, mérnöki gondolkodás és az egyedi megoldások iránti nyitottság formálta. A kezdeti projektektől a mai összetett árnyékolástechnikai rendszerekig ugyanaz a szemlélet kísérte végig munkánkat: az építészet és az árnyékolás kapcsolatának folyamatos újragondolása.
Egy újpesti panelből – a budakalászi gyártó- és fejlesztési központig
A Krüllung története egy 35 m²-es budapesti lakásból indult. Azóta lépésről lépésre jutottunk el a mai budapesti központi irodaházunkig és a budakalászi gyártó- és fejlesztési központig.
A fejlődés egyik fontos mérföldköve volt a Reményi Ede utcai irodaház megépítése, amely 2008-ban Budapest Építészeti Nívódíjban és Építőipari Nívódíjban részesült. Az épületen a hagyományos árnyékoló megoldások mellett egyedi, motoros mozgatású kőlamellás szerkezet is megjelenik, amely meghatározó elemévé vált az építészeti karakternek.
A jelenleg több ütemben megvalósuló budakalászi gyártó- és fejlesztési központ a Krüllung fejlődésének új fejezete, ahol a gyártási és fejlesztési funkciók mellett az építészeti karakterformálás is hangsúlyos szerepet kap, egy hazai szinten is egyedülálló textil homlokzati árnyékoló megoldással.
Még mindig kíváncsiak vagyunk!
Gyártmánytól az egyedi megoldásokig és még azon is túl
A Krüllung működésében a kezdetektől jelen van a rendszerszintű és az egyedi megoldásokra épülő szemlélet. A terasz-, tető-, homlokzati és belső téri árnyékolókat egyaránt magába foglaló, több mint 500 különböző árnyékolóból álló termékpalettánk mögött egységes szemlélet áll:
“Bármilyen anyagból, bármilyen mozgatási móddal készülhet árnyékoló.”
A termékmátrix nemcsak a jelenlegi rendszerünket, hanem a jövőbeli lehetőségeket is szemlélteti. Az építészekkel és tervezőkkel való közös munka számunkra folyamatos inspirációt jelent — minden új projekt egy új gondolkodási irány kezdete.
Mérföldkövek a projektekben
Az elmúlt 30 év során számos projekt valósult meg, amelyek mind hozzájárultak a Krüllung fejlődéséhez. Referenciáink teljes köre weboldalunkon érhető el, az alábbiakban pedig néhány olyan munkát emelünk ki, amelyek számunkra különösen meghatározóak voltak.
A kezdetek

Az első zsaluziás projektjeink több esetben hosszú távú szakmai együttműködések alapjait is meghatározták.
A legnagyobb léptékű projektjeink

A legnagyobb projektjeink közé tartozik a T-Systems irodaház több mint 2700 árnyékolóval, a MOL Campus egyedi belső árnyékolásai, valamint a Graphisoft Park több ütemben megvalósult külső zsaluziarendszerei.
A legtöbb különböző szerkezet egy projektben

Egyetlen projektben is többféle árnyékolástechnikai megoldás jelenik meg: belső és külső textil rendszerek, redőnyök, zsaluziák, akusztikus és tetőbevilágító elemek, valamint egyedi design megoldások integrált alkalmazásával.
A legegyedibb megoldások

Ezek a projektek az egyedi, helyspecifikus árnyékolástechnikai fejlesztések legkarakteresebb példái, ahol minden esetben az épület saját formavilágára és működésére szabott, különleges nagylamellás rendszerek valósultak meg.
A legkisebb léptékű projektjeink – amelyek ékszerdobozzá váltak az árnyékolótól

A kisebb léptékű projektjeink is bizonyítják, hogy az árnyékolástechnika visszafogott, finoman integrált megoldásokkal is karaktert ad az épületeknek, gyakran egyedi, ékszerszerű részletek formájában.
A projektek mögött – A háttérben mindig egy CSAPAT áll
A Krüllung az évek során folyamatosan bővülő közösséggé vált: ma több, mint harmincan dolgozunk a Reményi Ede utcai irodában és a budakalászi gyártóbázison. A közös munkát az évek során közös élmények is formálták — sportesemények, szakmai utak, kirándulások, családi programok és közös ünneplések, amelyek a mindennapi együttműködésen túl közösséggé formálták a csapatot.
A következő fejezet
A Krüllung az elmúlt 30 év során számos építésszel, tervezőirodával, kivitelezővel és megrendelővel dolgozott együtt — minden projekt közös gondolkodás eredményeként valósult meg. A 30 éves tapasztalat számunkra nem lezárás, hanem új lehetőségek kezdete. Különösen értékes visszajelzés, hogy az évtizedek alatt formálódó szemlélet ma már nemzetközi szinten is figyelmet kap. Ahogy árnyékolóink is közös elvek mentén készülnek, mégis mindegyik saját karaktert hordoz, úgy a Krüllung csapatát is a sokféleség és a közös gondolkodás teszi egységgé.









