A gyakori tévhitek tisztázásától a hiányosságok feltárásán át egészen a konkrét megoldási javaslatokig: a Krüllung Kft. cikkében a leggyakoribb tervezési és beépítési hiányosságokat tekintjük át gyakorlati példák alapján, hogy a jövőben még előrelátóbb és jobb műszaki megoldások születhessenek.
Előzmények
Az árnyékolástechnika sok esetben csak a tervezési folyamat későbbi szakaszában kerül a figyelem középpontjába, holott az épület használhatóságára, komfortjára és energiaigényére is jelentős hatással van.
A Krüllungnál évek óta azon dolgozunk, hogy az árnyékolástechnika fontossága már a tervezés korai szakaszában megfelelő figyelmet kapjon. Ennek részeként rendszeresen tartunk előadásokat egyetemeken, s az építészhallgatók számára igyekszünk megmutatni, hogy az árnyékolókra ne utólagos kiegészítő elemként, hanem az épület szerves részeként, sőt homlokzat formáló lehetőségként tekintsenek – hogy már az egyetemi tervezés során „ráálljon a szemük” azokra a részletekre, melyekre alábbi cikkünkben kívánjuk felhívni a figyelmet.
Tapasztalataink szerint a szemléletformálásra nemcsak az oktatásban, hanem a szakmai gyakorlatban is szükség van. Az alábbiakban ezért néhány valós példán keresztül szeretnénk bemutatni azokat a helyzeteket, amelyekkel a tervezés, a kivitelezés vagy az épület későbbi használata során találkozunk.
Nem konkrét hibákra szeretnénk most fókuszálni, hanem olyan tipikus helyzeteket bemutatni, amelyek megfelelő odafigyeléssel, előrelátó tervezéssel és szakmai együttműködéssel sok esetben elkerülhetők lennének.
Elhagyásra kerül, mert…
Az egyik legegyszerűbb eset, amikor az árnyékolás egyszerűen elmarad, mert:
… nem volt rá pénz.
… feleslegesnek tartották.
… nem is gondoltak rá.
Pedig az árnyékolók utólagos kialakítása sokkal több kompromisszumot követelhet, mint ha már a tervezés során számolunk vele.
Jó példa erre a Kármán Tódor Kollégium felújítása, ahol a nyári túlmelegedés már évtizedek óta komoly problémát jelentett, a lakók pedig újságpapírral és alufóliával védekeztek a hőség és a fény ellen. Ennek ellenére a legutóbbi felújítás során az árnyékolás ismét elmaradt – ahogy azt az Építészfórum cikkéhez érkezett hozzászólások is szóvá tették.

Ha egy felújítás során sem oldunk meg egy évtizedek óta ismert problémát, akkor mikor?
…az élet úgyis megoldja
Ha az árnyékolás nem szerepel a beruházási programban, a felhasználók jellemzően maguk keresnek választ a túlzott felmelegedésre. Az eredmény lehet egy utólag felszerelt, esztétikailag és műszakilag is esetleges árnyékoló, redőny, zsaluzia, külső roló vagy akár több, egymástól teljesen eltérő teraszárnyékoló megoldás ugyanazon az épületen.


Ezek a megoldások természetesen valamelyest javíthatják a komfortot, de a végeredmény nem feltétlenül az lesz, amit az épület egészének szempontjából ideálisnak tartanánk.
Nem kerül elhagyásra, de…
A helyzet nem feltétlenül jobb akkor sem, ha az árnyékolás szerepel a terveken.
Az elmúlt években számos olyan épülettel találkozhattunk, ahol készült valamilyen árnyékolási megoldás, de a használat során kiderült, hogy az nem minden szempontból képes megfelelni a felhasználók igényeinek. Ilyenkor gyakran jelennek meg utólagos kiegészítések vagy egyedi felhasználói megoldások. A lenti irodaház esetében a belső szalagfüggönyök elégtelennek bizonyultak, így a homlokzaton jól láthatóan mindenki a saját ötlete szerint oldotta meg az árnyékolást.

A napjainkban épülő, nagy üvegfelületekkel rendelkező irodaházaknál egyre fontosabbak az olyan épületminősítési rendszerek, mint a LEED vagy a BREEAM. De vajon egy épület csupán a minősítések teljesítésével valóban szolgálja a használói igényeket? És ami még fontosabb: megteszünk-e mindent a valódi fenntarthatóságért – a legkisebb energiafelhasználással építve és üzemeltetve az épületeinket –, hogy Földünk hosszú távon is élhető maradjon?

1. kép forrása: https://psg-irodahazak.hu/kiado-iroda/h2offices – 2. kép forrása: Krüllung Kft.
Végső soron nem az a kérdés, hogy papíron milyen minősítést kapott egy épület, hanem hogy a mindennapokban mennyire működik komfortosan a benne dolgozók számára – és mennyire energiatakarékosan, fenntarthatóan mindannyiunk közös jövője szempontjából.
Tévhitek
A tervezés során számos olyan beidegződéssel találkozunk, amelyek elsőre logikusnak tűnhetnek, a gyakorlatban azonban nem feltétlenül vezetnek megfelelő eredményhez. Ezek közül mutatunk be néhányat.
“Elég a fix, mert azzal nincsen gond…”
A fix árnyékoló egyszerű, megbízható és sok esetben megfelelő megoldás lehet – de csak akkor, ha az adott épülethez és funkcióhoz megfelelően méretezték. Nem mindegy a homlokzat tájolása, a napsugarak beesési szöge, a nyílászáró mérete, az árnyékolás időszaka, illetve a lamellák kiosztása és dőlésszöge sem.

Az épület karakterét alapvetően határozza meg az árnyékoló felületének kitöltése. Egy rosszul megválasztott rendszer csak részben árnyékol, ahogy a lenti képeken látható.

Ugyanakkor az sem mindegy, milyen tér előtt alkalmazunk fix árnyékolót. Egy raktár vagy üzemcsarnok esetében más igények merülnek fel, mint egy könyvtárban, ahol a természetes fény szabályozása és a változó használati helyzetek is fontosak.


A fix árnyékoló tehát lehet jó megoldás – de nem attól, hogy fix, hanem attól, hogy jól tervezték meg.
“Elég a kézi, mert az olcsóbb…”
Gyakori feltételezés, hogy a kézi működtetésű árnyékoló egyszerűbb, ezért olcsóbb és megbízhatóbb választás, mint egy motorosan működtetett szerkezet. A valóság ennél árnyaltabb.
A motoros működtetés nemcsak kényelmi kérdés. Megfelelő vezérléssel az árnyékoló az épület használatához és a változó időjárási körülményekhez is képes alkalmazkodni. A fény- és szélérzékelők, illetve az épületautomatizálásba történő integráció lehetővé teszik az árnyékolók automatikus szabályozását, és a szélsőséges időjárási helyzetekből adódó károk megelőzését is.

És ami az árat illeti: a kézi működtetés sem feltétlenül jelent megtakarítást. A kézi és a motoros megoldás között nem pusztán a beszerzési árat érdemes összevetni, hanem a csomóponti kialakítás bonyolultságát és költségét, valamint a teljes használati értéket is.
“Na jó! Legyen árnyékoló, de az mindent tudjon…”
Az árnyékolástechnika tervezésénél könnyen felmerülhet az igény egyetlen, minden feladatot ellátó „12 az 1-ben” megoldásra. Egyetlen szerkezettől várjuk a hővédelmet, a káprázásmentesítést, az esetleges betekintés elleni védelmet és még számos egyéb funkciót.
Pedig sok esetben hatékonyabb, ha nem egyetlen árnyékolótól várunk el mindent, hanem az egyes funkciókat különböző, egymással együttműködő megoldásokkal kezeljük.

Ezt nevezzük árnyékolástechnikai szendvicsszerkezetnek. A külső árnyékoló elsődleges funkciója a napsugárzásból származó hőterhelés csökkentése, míg egy belső árnyékoló a káprázásmentesítésben és a vizuális komfort megteremtésében segíthet. Bizonyos esetekben ehhez további megoldások – például fényzáró belső rolók – is társíthatók.
A lényeg tehát nem az, hogy mindent tudjon egyetlen szerkezet, hanem hogy az elérni kívánt hatást, több egy-egy funkciót professzionálisan kielégítő szerkezet kombinációjával érjük el. Ez a megközelítés a használatban is nagyobb szabadságot ad.
Hiányosságok / Következmények
A nem megfelelően átgondolt döntések következményei gyakran csak a kivitelezés vagy az épület használata során válnak láthatóvá. Ilyenkor azonban a korrekció már jóval nehezebb és költségesebb.
Ha nem volt alapos a…
Egy tetőbevilágító esetében kézenfekvő megoldásnak tűnhet, ha az árnyékolók kiosztása az üvegtető bordáinak ritmusát követik. Ez azonban nem feltétlenül eredményezi a legideálisabb fényviszonyokat a belső térben. Amennyiben a letekeredő rolók a bordák közé kerülnek, a roló anyaga és a bordák közötti távolság miatt fénycsíkok alakulhatnak ki, amelyek a belső térben zavaró fényhatást eredményezhetnek.

Kedvezőbb lett volna, ha szélesebb rolók kerülhettek volna beépítésre, ahogy a lenti fotókon látható üvegtetőnél ez meg is valósult.

Ha nem volt alapos a műszaki ellenőrzés…
A műszaki ellenőrzés hiányosságai már rövid idő alatt is látványos következményekkel járhatnak. Lenti uszoda példája jól mutatja: az árnyékolók kialakításánál olyan megoldások valósultak meg, amelyek már az átadást követő két éven belül anyagszakadásokhoz és károsodásokhoz vezettek, miközben egyes árnyékolók gyakorlatilag használhatatlanná váltak.


A megfelelő műszaki ellenőrzés ezért nem csupán a kivitelezés szabályosságát, hanem a szerkezetek hosszú távú működését is garantálja.
Ha nem volt alapos a kivitelezés…
A kivitelezés során is előfordulhat, hogy a kivitelező a kiírásban szereplő szerkezet helyett egy általa „egyenértékűnek” ítélt megoldást javasol. Ez azonban nem feltétlenül jelent valóban azonos műszaki tartalmat. Különösen igaz lehet ez az árnyékolókra, ahol egy-egy, laikus számára jelentéktelennek tűnő műszaki részlet alapvetően meghatározhatja például egy zsaluzia hibamentes és tartós működését.

Hasonló problémával találkozunk gyakran a zsalutáblás árnyékolóknál is. A nem megfelelő minőségű anyagok, elhagyott alkatrészek vagy átgondolatlan műszaki megoldások rövid időn belül meghibásodáshoz, fokozott karbantartási igényhez, végső esetben pedig az árnyékoló teljes cseréjéhez vezethetnek.

A valódi egyenértékűség ezért nem csupán a látványról vagy egy-egy műszaki paraméterről szól, hanem a teljes szerkezet működéséről, tartósságáról és élettartamáról.
Megoldási javaslatok
A hosszú élettartamú, fenntartható, minőségi és komfortos árnyékolási megoldások nem a kivitelezés során kezdődnek. A megfelelő végeredményhez már a tervezés és a kiírás szakaszában olyan alapokat kell teremteni, amelyek később is számonkérhetővé és ellenőrizhetővé teszik a műszaki tartalmat.
Alapos terv + kiírási szöveg
Nem elegendő a pontos gyártót, a gyártmányt és az árnyékoló típusát megnevezni: pontosan rögzíteni kell a szerkezet minden lényeges műszaki paraméterét, az alkalmazott anyagokat, méreteket, szerkezeti kialakításokat és a működéssel kapcsolatos követelményeket. Minél pontosabb a kiírás, annál kisebb az esélye annak, hogy a kivitelezés során a műszaki tartalom észrevétlenül módosuljon.
Gyártmányterv megkövetelése
A kivitelezőtől minden esetben érdemes részletes gyártmányterveket kérni. Ezek alapján már a beépítés előtt ellenőrizhetővé válik a szerkezet pontos kialakítása: a kiosztás, a méretek, az anyagminőségek, a rögzítések és az egyes szerkezeti részletek. A gyártmányterv így nem csupán a kivitelező dokumentációja, hanem a megrendelő számára is fontos ellenőrzési pont.

Mintaszerkezet bemutatása
Egy elkészült mintaszerkezet bemutatása során olyan részletek is azonnal láthatóvá válnak, amelyek a tervrajzokon könnyen elkerülik a figyelmet: az anyagvastagságok, a felületek és anyagminőségek, a rögzítések módja vagy éppen a látszó, szegecselt megoldások.
A mintaszerkezet ezért nem pusztán esztétikai jóváhagyásra szolgál: lehetőséget ad a műszaki tartalom valós, fizikai ellenőrzésére még azelőtt, hogy a teljes szerkezet legyártásra és beépítésre kerülne.
A minőség fenntartható!
A jó árnyékolástechnikai megoldás nem feltétlenül jelent magasabb költséget. A megfelelő tervezői előkészítés, a pontos műszaki tartalom és az ellenőrzés sok későbbi hibát és utólagos többletköltséget megelőzhet. A cél nem a drágább, hanem az adott épülethez megfelelő, működő, minőségi és hosszú távon tartós megoldás.
Pedig azt is elérhetnénk, hogy…
Tapasztalataink szerint gyakran már elkészült épületeknél keresnek meg bennünket szakértői véleményért vagy egyenértékűségi nyilatkozatért. Ilyenkor sokszor olyan műszaki hiányosságokkal találkozunk, amelyek a tervezés, a kiírás vagy a kivitelezés során még elkerülhetők lettek volna.
Ez az írás néhány konkrét példán keresztül erre szeretné felhívni a figyelmet: a korai, tudatos döntések jobb műszaki eredményt, kevesebb problémát és hosszú távon alacsonyabb költséget eredményeznek.
A minőség nem feltétlenül drágább – a minőség hiánya viszont szinte mindig az.
Ez a cikk az Építészfórum.hu honlapján lett publikálva 2026.10.19-én.




