Már XIX. alkalommal került megrendezésre november 10-én a Média Építészeti Díja gála, ahol 2023 legkiemelkedőbb építészeti alkotásait díjazta a vezető magyar sajtó képviselőiből álló zsűri. A hazai tervezők, építészek, belsőépítészek, egyetemi hallgatók munkáját támogató partnerek között, idén a Krüllung színei is megmutatkoztak a kivetítőkön.
Építészként fontosnak tartjuk több, mint három évtized alatt gyűjtött szakmai tapasztalatunk átadását építész, belsőépítész partnereink számára, valamint igyekszünk segíteni a tervezés folyamatában, az egyedi árnyékolók megvalósításában. Idén ugyan nem került Krüllung árnyékolóval tervezett épület egyik kategória dobogójára sem, de az eseményre készített kisfilmünkben igyekeztünk összegyűjteni azokat a referenciáinkat, melyek jól szemléltetik, hogyan járul hozzá az árnyékolástechnika egy-egy épület nagyszerűségéhez.
A Média Építészeti Díja 2023 győztes pályaműveihez nagy szeretettel gratulálunk a győzteseknek! A részletes beszámoló az Építészfórum.hu oldalán olvasható.