2025. április 24-én ismét magas színvonalú szakmai előadásokkal várta az érdeklődőket az Építész Tervezői Napok idei második eseménye. A BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettani Tanszéke által szervezett rendezvény fókuszában ezúttal a „Transzparens szerkezetek új szerepben: árnyékolás, energiatermelés, teherbírás” témaköre állt.
Az eseményt a budapesti Etele Plaza exkluzív Premium Mozitermében tartották meg, ahol neves előadók osztották meg tapasztalataikat és kutatási eredményeiket az építészszakma képviselőivel. A nap szakmai szervezője és levezetője dr. Becker Gábor, a BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi tanára volt, aki évtizedek óta meghatározó alakja az épületszerkezeti oktatásnak és kutatásnak.
Előadóként szerepelt többek között Gosztonyi Miklós, a Krüllung Kft. ügyvezetője is, aki gyakorlati példákon keresztül mutatta be az árnyékolószerkezetek szerepét nemcsak épületszerkezettani szempontból, hanem a belső komfort és az energiahatékonyság terén is. A rendezvény – mint minden alkalommal – építészkamarai pontszerzési lehetőséget is biztosított a regisztrált résztvevőknek. Az eseménysorozat továbbra is fontos fórumként szolgál az építészek és mérnökök számára, hogy naprakész tudással gazdagodjanak a legújabb technológiai és szerkezeti megoldásokról.
Az eseményről készített rövid videós beszámolónk itt tekinthető meg.



