Drága-e a Krüllung árnyékoló?

Ha górcső alá vesszük árnyékolóink megrendelőinek körét, nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, hogy közülük a fővállalkozó cégek a legárérzékenyebbek.

Ezt, mint – főként kisebb cégeknél – tapasztaljuk, nem minden estben a nagyobb nyereségre való törekvés, mindinkább a szoros fővállalkozói verseny megnyerése érdekében beállított nyomott árak generálják. Cikkünkkel szeretnénk eloszlatni azt a sztereotípiát – melyet versenytársaink igyekeznek fenntartani – miszerint a Krüllung árnyékolók drágák. Ennek a tévhitnek a táptalaja sajnos részint a pályáztatói információhiány és/vagy érdektelenség.

Miből eredhet hát a különbség?

Nagyrészt abból, hogy cégünk minden esetben a kiírásban szereplő műszaki tartalmú árnyékolóval kalkulál. Ez azt jelenti, hogy, ha valahol követelmény például a sajtolt alumínium zsalúzia fejléc, akkor nem ajánlunk meg horganyzott acél fejlécet helyette, hogy helyből alacsonyabb árat érhessünk el. Feltételezzük ugyanis, hogy a beruházónak vagy építésznek fontos szempont, hogy a fejléc ne rozsdásodjon a vágott éleknél, vagyis a rozsdás esővíz ne folyjon végig idővel a lamellázaton.

Ez csak egy szerkezeti elem a sok közül, de pontosan érzékelteti, hogy hogyan lesz a sok kicsi minőségi kompromisszumból végül egy gyenge minőségű árnyékoló, mely nyilván kívánatosan olcsó is.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mi csak a prémium minőséggel foglalkozunk – bár nyilván szakmai elhivatottságból legszívesebben azt javasolnánk – mindössze szeretnénk elérni egy, az “almát az almával” összehasonlító korrekt árversenyt, ahol a megrendelő tudatában van az esetleges minőségi kompromisszumoknak és módjában áll tájékozottan és felelősen dönteni.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy ahol ezekre az egyeztetésekre sor kerül, az ár minimum kiegyenlítődik, de bizonyos árnyékolótípusok esetében a reláció megfordul.